Öt éve már, hogy elvégezted a dolgod, s ahogy bátyád mesélte, mosolyogva elballagtál… Marispuszta lombjai alatt, éppen ott, ahol megismertelek. Nehéz volt elviselnem, hogy már nem tanítod tovább az igaz történelmet; mikor szemüvegedet fel-feltolva, soha nem szégyenlőn könnyeztél, ha az ellenség katonáinak haláláról szóltál…

 

Azon a nyáron, éppen nyolc éve, hogy fölnőhetett bennem a tanító - a történelem kutatójából bölcsen szelektáló, a hamisságot éppen nem tűrő, szigorú tanárrá lettem.

 

Úgy mentem Hozzád, hogy nem is Hozzád igyekeztem, s úgy lettem nemzetben gondolkozó fasisztává, hogy Nálad maradva örökre, jobboldaliságom szelíd jelzőit kíméletlenül összetörted; és a Veled létezés bűvöletében jártam végig a Corvin köz zugait, és láttam Falábú Jancsit az öledben meghalni, hallottam Cinka pannát, a kis cigánylányt csengő hangon énekelni és láttam Katit, meg Marikát, a zengő szavú gitárral…

 

Köszönöm Neked Bajusz, hogy nem engedted, hogy csak egyetlen pillanatra is, de elfeledkezzek a „nemzet” és „haza” fogalmakról. Azóta is fülemben döng a lélekharang, amit a Csete-kápolnában úgy húztál, hogy talpra termett minden áldott lélek a pusztaságban, köszönöm, hogy megmutattad a két fekete táblácskát, amit bátyád unszolására hagytál mégis a hősök között, köszönöm, hogy megtanítottál molotov koktélt csinálni, hogy már tudom, hogy készül a valódi lyukas zászló, bicskával, lendületből…

 

Tudom, hogy mindent elvégeztél.

Az öregek méltóságával tudtál tervezni, mindig a lehetetlent! Aztán lendületből, ahogy a lyukat a zászlón, ha kellett múzeumot, ha kellett kápolnát, ifjúsági tábort építettél, csapatban, méltó sereggel az oldaladon. És lám, mindig megérezted, ha szívedhez, - öreg, beteg és fáradt szívedhez - szeretetedhez mégiscsak odabújhatott egy-egy tapasztalt, vagy épp ifjú hévvel teli forradalmár szív, olykor egy Pesti Srácé, olykor a szívsebészé, olykor az enyém! Így váltunk családdá, testvéröccseid és testvérbátyáid között hittél az utolsó pillanatig, míg műved beteljesedett.

 

Tudom, hogy halálod nem volt hiábavaló és az Öreg Isten pontosan tudta, hogy a közvetlen jövendő keserűségét már nem kell, nem szabad átélned! Mert tudom, hogy kettőezer hat október huszonharmadikán Téged is agyonvertek volna, Te is kaptál volna kardlapot, könnygázt és gumilövedéket, újabb és újabb megalázást… de tudom, hogy MINDEN KEGYELEM! Akkor, ott a Nádor utcában Lajos és István, és kicsivel odébb Gyuri éppen azt tették, amit Te akartál és tettél, míg éltél, míg élhettél.

 

A Corvin köz csöndjében Katalin csengő hangján és Marika vádló szavai közben is egyre a Te tekinteted kísérte félelmes tekintetünket, míg felettünk helikopterek köröztek, és a poznaniak lengyel zászlói keveredtek az öreg Árpád-sávosokkal… Akkor már több mint egy év telt el, hogy a ravatalod mellett megfogadtam: A Haza nem eladó!

 

Itt azóta hidegebb az ősz!

 

És némább minden.

 

Azt mondják forradalom volt. (Szavazófülke-forradalom!) Hiszen, ha tudnák!...

 

Eduardó arra tanított, hogy a forradalomnak szaga, vihara és vakító fényei vannak, és a vérszín és a salak tónusai fodrozzák az olajos pocsolyákat. Zenék és szösszenetek helyett robaj és döngő üstdobok zengnek, fém csikordul a fémen, s kíméletlen zörejek ropognak a csontok között. A lovas-rendőrök kardjai zúgnak, suhognak, visít a gumilövedék, szirénák vijjognak és törmelékké válik minden a csőcselék nyomán… vér, ürülék, mocsok és sár!

 

Szeretném Neked elmondani a szégyent. A mai napok szégyenét!

A hiábavalóság szégyenét. Hogy megértettük a feleslegesség, a meguntság, az egyszer használatosság rémképét, hogy megtapasztaltuk a tespedt és flegma tömeg csöndjét.

 

Bevégeztetett.

 

Tudom, hogy tudtad, mert Ti ezt is tudtátok! A riportok a tévében, amint a szőke nő katyvasznak nevezte az egészet és nem tudta, ellenforradalom, vagy mi volt…

 

Ti, ott, ötvennégy éve, ezekben a napokban találkoztatok vele. Mennyből az Angyal, ahogy Márai nevezte, ott lépkedett közöttetek, s Ti nem feküdtetek arccal a földre, nem hallgatóztatok…pedig már röfögtek a lánctalpak, főtt az ebéd a laktanyában, ott, szemben veletek, az árulók fészkiben! Kotyvasztott Maléter!

 

„Ne hagyj minket kísértésbe esni, de szabadíts meg a gonosztól!”

 

Így könyörgött az ősi fordítás szerint az Úr, így könyörögtetek ti ott, és mi mindezt elveszítjük, elfelejtjük most, mert valami végleg elveszett!

 

Pongrátz Gergely!

Házadhoz tér alázatosan és bebocsátásért, bocsánatért kiált egy fiad.

Sokadik és nem a legutolsó, aki mindent megbánna és bátran volna bátor! Ne haragudj ránk! Nemzeted a pénzt, a kényelmet választotta! Biztonságot a szabadság helyett, békét a harc helyett, a szabadságharc helyett, amit Ti kezdtetek! És még nincs befejezve!

 

Péter azt mondta: MÁRCIUSBAN ÚJRA KEZDJÜK!

Amikor eltemettünk, a bátyád, Ödön azt mondta: MÁRCIUSBAN ÚJRA KEZDJÜK!

Budaházy Gyuri azt mondja: MÁRCIUSBAN ÚJRA KEZDJÜK!

 

MI MÁRCIUSBAN ÚJRA KEZDJÜK! Megígérem. Bajusz!

 

A tékozló fiúk mind arra kérnek, engedj a tűzhöz, közelebb!