Emlékeim abból az időből erednek, amikor a lakótelepek nőni kezdtek a földből. Munkagépek feszültek a tájnak és nyomukban előbb öreg porták váltak kidőlt falakká, majd a kertek legyalult ugarrá. A mélyen ásott fundamentumokból rendre kibújtak a pincék, falak, emeletek. Farmotoros Ikarusok, Csepel teherautók, Roburok és Barkasok döcögtek. A szomszédunkban egy nyugdíjas katonatiszt lakott, Trabantját vasárnap hajnalban apró darabokra szedte, az alkatrészeket dél körül talicskába rakta, majd ebéd után a szomszédok segítségével a Trabit és a talicskát az autószerelőhöz tolta. Rakja már össze… Ilyenkor maradt ideje garázskaput festeni. Amúgy zöld kapura festegetett piros és fehér csíkokat. Ilyen festékeket tudott szerezni még a laktanyából. Esténként az erkélyen könyökölt, bagózott. Olykor megjegyezte: …úgyhogy… És mi tudtuk, hogy ez az égvilágon semmit nem jelent. Az asszonya még aktív volt, gyermekei messze költöztek. A másik erkélyen egy hegedűművész pöfékelt. Titokban. Az orvosa eltiltotta a dohányzástól és a feleségét sem akarta bosszantani. Egyszer, amikor lebuktattam - mivel épp az erkélyen cigarettázott -, ő kérdőre vont. Meglátta, hogy én meg télvíz idején az erkélyen őrzött töltött káposztából falatozom. Rájártam. Ízlett és a hidegben talán még finomabbak voltak a gombócok. Cinkosok lettünk, a bagós, meg én. Amúgy egész este gyakorolt. Azt a Strausst már kívülről tudtam… Erzsi néni, a felesége sütötte neki a pogácsákat, amik rendre odaégtek. Ilyenkor pogácsaszagú volt az egész lépcsőház. Vasárnap templomba siettek. Ők voltak a ház lelkiismerete. Húsz év telt el a forradalom óta… akkor.

 

A ház nem volt különb a többinél. Átlagos. Négy szint, tizenkét lakás, tizenkét család, tizenkét apuka és anyuka, két tucat gyermek. Falunyi lépcsőház. Átlagos… Egyszer, egy szép napon teherautó gurult az udvarra, a házban lakó főmérnökhöz hatalmas csomagot hoztak. Aki tehette, kíváncsian nézte a rakodómunkásokat. A városi kíváncsiskodó nem bujkál, nem lapul. Inkább úgy tesz mintha ott távol, azt az utolsó barackfát bámulná… Televízió. A főmérnök tévét vásárolt! A mondatok már a bezárt folyosóajtók mögött villództak, hol irigyen, hol keserédesen, hol… az embernek szegezve a miértpontneki kérdést…

 

És a főmérnök szép lassan a legnépszerűbb ember lett a házban. Mindenki beszélgetni, időzni akart vele, a kaput szélesre tárták, ha bejárt a Daciával, Kati néni rendre felmosta a követ a bejárati ajtajuk előtt, és lassanként mindenki elérte, hogy egy-egy estét a főmérnök meghívására a televízió előtt tölthessen. Precolor. Ez volt a tévé neve. Kőrisfa politúr, négy cérnavékony lábacskán, fekete-fehér televízió. A ház festőművésze is ott nézte. Két fröccs között aztán megjegyezte, hogy a fekete-fehér az színes, hiszen szín mindkettő, meg aztán a szürkék is színek. Később mindig a festészetről, mestereiről beszélt, meg a művészeti főiskoláról…

 

A parkettás a negyediken lakott. Mindig fuldokolt a fűrészportól. Most éppen Burgenlandban csiszolt. Ő volt a következő. A felesége nem tűrhette, hogy csak a főmérnökék néznek tévét. Ők is megvették a jószágot. És lassanként minden lakás felzárkózott, az otthonokba beköltözött a modern élet. Esténként a tévétorna előtt vacsorált a család. A Makray Kati lányait nézve jobban esett a tokaszalonna, lila hagymával meg serclivel… A gyerekek a maci után mentek aludni. Ipper és Pálfy elmagyarázta, hogy az imperialisták miként végzik majd,  Árkus mosolyába belezúghattak az eladó sorba került leányzók és Kudlik Deltájában még a szívműtét is gyerekjátéknak tűnt. A legjobbak a reklámok voltak. Emlékszem Hlatky Lászlóra, bekötötték a szemét, majd egy Globus konzervdobozból cseresznyekompótot dugtak a szájába. Rágcsált, nyelt és csak annyit mondott: Mééééééég! És ezután levetítették a Jégmezők lovagját. „ Akik karddal támadt ránk, kard által vész el. Ez volt és ez lesz az orosz föld igazsága…” Aztán jött Iván, a rendíthetetlen, az egyetlen ember, aki feltartóztatta a fasiszta hadsereget… Dőlt az ellenség, vér és fájdalom sehol. Megrendítően szép balladák… És a munkahelyeken és a boltokban, a postákon rendre elmesélték egymásnak az élményeiket és örömeiket az emberek. Sztárok, szerelmek születtek. A való világ… Húsz évvel az ellenforradalom után…

 

A televíziók jöttek és mentek, a színesek érkezésekor a fekete-fehérekből időlegesen virágtartó lett, majd vagy egy évtized után a tavaszi lomtalanításkor a lomok tetejére kikerültek a Kékesek a Precolorok, az Orionok, Videotonok és társaik. A guberálók kibelezték a dobozokat, vitték a hangszórókat, a csöveket. Így múltak ki az öreg párák…

Aztán egy szép napon elromlott valami. Előbb csak valami, aztán minden. A családok már nem sétálgattak a kopott utcákon, a porolókról eltűntek a szőnyegek, a padokról az öregek. Az ablakok fakó, sárga függönyei mögött még néhol megmoccant egy öregasszony keze, de már nem volt senkire, semmire kíváncsi. Az utolsó barackfa kiszáradt. Már senki nem akart a szomszédhoz bekopogtatni. Minden otthonban ott állt a televízió. Minden otthonban négy. Egy a nappaliban, a hálóban, a konyhabútoron és egy a gyerekszobában… nézték a forradalmat… de lehet, hogy a sajnálatos eseményeket… vagy a népfelkelést…

 

( … )

 

„Hétfőn (2006. október 23.) reggel 9 óra után egy kisebb társaság (P. L. és J.I.) a Nádor utcán próbálta megközelíteni a Kossuth teret, az állami rendezvény helyszínét. A TV székház közepe táján meg kellett állniuk, mert az előttük járókat már megállította a rendőr kordon.A rendőrök az egész utca szélességében három sorban álltak, számukat 50 körülire becsülik. Ruhájukon sem rangjelzést, sem egyéb megkülönböztető jelzést nem láttak, kb. minden második rendőr sí-maszkot viselt. Az emberek P.L. kérésére hátrálni kezdtek, feltartották a kezüket. Csitították a hangoskodókat, majd összefogództak, élőláncot alkottak és szemben álltak a rendőrökkel.

Ekkor egy dobos fiatalember állt a rendőrök és az emberek közé, nem szólt semmit, csak dobolt. A dobos semmilyen rendőri intézkedésre okot nem adott. A rendőrök ennek ellenére elfogták a dobost, összeverték, leterítették, rugdosták

P.L. sértett hátat fordított a rendőröknek, és azt kérte az emberektől, hogy senki se nyúljon a rendőrökhöz, mert az büntetendő. Ekkor egy rendőr hátulról a pajzsával ütlegelni kezdte P.L-t. A sértett az őt ért jogtalan rendőri támadást nem viszonozta, hanem megfordult, és már az emberek között mondani kezdte a Miatyánkot, amit a sértettel együtt mondott végig a tömeg. Ez már a Nádor utca, Arany János utca kereszteződésében történt, ahonnan kisebb csoportokban elvonultak az emberek. Az elbeszélők egy része Roosevelt téren át, mások közvetlenül a Bazilikához mentek.

11 óra tájékán a Szent István téren körülbelül 4-5000 ember volt. Itt P.L. ismét közös imára kérte a tömeget, elmondták a Miatyánkot, majd azt javasolta, hogy vonuljanak a Corvin közhöz, ahol egy engedélyezett demonstráció van, tehát a jelenlétükkel semmiféle törvénytelenséget nem fognak elkövetni. Az indulóban lévő társaság találkozott a templomból kijövő poznani lengyelekkel. Őket is hívták, de azok arra hivatkozva, hogy 14 órára, a hivatalos rendezvényre van meghívásuk, nem mentek velük. A többség elindult a Bajcsy Zsilinszky út felé. Az egyre gyarapodó tömeg rendőri kísérettel és biztosítással a Deák téren, Károly körúton, a Rákóczi úton és a József körúton át eljutott a Corvin közig. Dél tájban érkeztek a Corvin közhöz, de oda már nem juthattak be, mert azt már betöltötte a tömeg. Ezért a József körúton tartózkodtak az ünnepség végéig, kb. 15 óráig. Itt azt tapasztalták, hogy jóval a hivatalos ünnepség előtt, 13 óra felé T.A. felment a még üres színpadra és felszólította a jelenlévőket arra, hogy menjenek át a Kossuth térre. Erre Herman István szólt az emberekhez: emlékeztette őket arra, hogy 56 emléke fontosabb, mint a "balhé". Az ünnepség ezután békésen lezajlott. Utána azonban ismét sokan javasolták, hogy menjenek a Kossuth térre, de a nagy többség egyben maradt és P.L. tanácsára a hivatalos rendezvény színhelyére indultak. Rendőri kísérettel, a József körúton, a Baross utcán, a Kálvin téren át eljutottak az Astoriáig.

Még 4 óra előtt megérkeztek a Kossuth L. utcán álló színpad elé, ahonnan többen tovább mentek a Deák tér felé. P.L. ekkortól elvált a társaságtól. J.I., N.I., P.F., M.A. a továbbhaladók között volt. Õk mondták el a később történteket. J.I. elmondása szerint a tömeg zavartalanul eljutott a Bazilka utáni kis utcáig, ahol egy kis rácsos kordon volt 8-10 rendőrrel, akik - miután az emberek fellökték a rácsot - el is mentek onnan. Kicsit tovább menve a Nagymező utcánál erős rendőri kordonnal találkoztak. Innen azonnal, felszólítás nélkül lőni kezdték őket, könnygázzal, vízsugárral, színező folyadékkal. Ez az esemény valamivel 16 óra után történhetett. N.I. elmondása szerint az Arany János utcai metrónál - Patrubány Miklós és Molnár Tamás - arról tájékoztatták, hogy szerettek volna a Kossuth térre jutni, de nem lehetett, mert elvágták őket az arrafelé eső tömegtől, és az Astoria felé sem lehetett már visszamenni. A környező utcákon azonban mégis visszajutottak a Deák térre, ahol N.I. azt tapasztalta, hogy a történelmi emlékkép díszleteként használt teherautót a srácok kitolták a sínekre, hogy a SZABADSÁG betűket is elhozták a helyükről és a Károly körút közepén felállították, majd elkezdtek barikádot építeni. Itt került sor a tank elindítására is. Voltak akik felmásztak rá és így kísérték. Menet közben folyamatosan felszólítottak mindenkit arra, hogy ne álljanak elé, mert baleset lehet. A tank eljutott a sínekig, itt rövid ideig állt. Valószínűleg ekkor cserélhettek a vezetők, mert míg az első vezetőn terepszínű ruhát láttak, mert később, amikor kiemelték a vezetőt a rendőrök, akkor már nemzeti színű ruházatot láttak rajta. A tank újra elindult - egy hang arról szólt, hogy a vízágyúnak kellene menni - és az Erzsébet tér irányába haladt mindaddig amíg el nem fogyott az ütemanyaga. Szemben velük három sorban álltak a rendőrök. Itt a körút végén álló rendőrsorfal előtt a tank megállt, csövével feléjük, illetve a Bajcsy Zs. út felé nézett. Ekkor támadták meg a rendőrök, kiemelték belőle a vezetőt. Ez kb. 16.30-kor lehetett. Ezekről az eseményekről és a későbbiekről Sz. Á. amerikai magyar újságíró készített felvételeket. Mindeközben a Károly körútról a Deák tér felé tartó embereket könnygázzal és gumilövedékekkel fogadta a rendőrség. A tömeg hátrált, megpróbált kijutni a Károly körútról, de a környező utcákon (Király u., Dohány u.) mindenütt rendőrök álltak, csak a Gerlóczy utca felé lehetett elmenni. Az első lövések - itt, vagy a Nagymező u. tájékán - 16 óra után pár perccel lehettek, mert a FIDESZ gyűlésen lévők között voltak olyanok, akik 16.15-kor telefonértesítést kaptak arról, hogy a rendőri lövöldözést bemondta a rádió (F.E.) A Károly körút Astoria felé eső részén találkoztak néhányan Pokorni Zoltánnal, aki a gyűlés felől jöhetett. Mikor - valamivel 17 óra előtt - tájékoztatták a történtekről (P.F.) túlzásnak ítélte az elmondottakat és próbálta nyugtatni az embereket. Az elbeszélők többen is említést tettek arról, hogy ekkortól folyamatosan tájékoztatták a gyűlésen résztvevőket, szervezőket a fejleményekről azzal a céllal, hogy mondják be, értesítsék az embereket.(F.E.) A hírvivőket többen provokátornak tekintették és nem hallgattak rájuk. A gyűlésen lévők arról is említést tettek, hogy kézzel írt cédulákat adogattak egymásnak az emberek, amin a lövöldözésről írtak, de olyannal is találkoztak, amelyek a Kossuth térre hívták őket. (B.I., M.A.)

18 óra körül, amikor vége lett az Astoriánál a FIDESZ rendezvénynek, a műsorközlő azt ajánlotta az embereknek, hogy a Kálvin tér, vagy a Blaha L. tér felé távozzanak "mert arra jobban lehet közlekedni". Erre emlékeznek a jelenlévők. Az emberek többsége így is tett, mégis nagyon sokan voltak, akik kíváncsiságból és együttérzésből a Károly körút felé indultak el. Ekkor azonban az időközben kiürített Károly körútra már nem engedte be őket a rendőrség, hanem könnygázzal és vízágyúval fogadta az embereket. Sikoltozva, pánikszerűen fordultak vissza, vagy a Gerlóczy utcába mentek. Itt összeszorultak az emberek, közéjük könnygáz gránátokat lőttek, de üvegcserepek is hullottak rájuk az ablakokból. (M.A.) Innen kijutni csak a belső kis utcák felé lehetett. Ebben az időben történt az az eset is, amikor a Zsinagóga előtt álló mentőautó közelében könnygáz gránát robbant és veszélybe került a sérültek ápolása. (B.I.) Az oszlatás az Astoriánál, majd a Múzeum körút felé is folytatódott. Ezt a korábban az Astoria Szállóval átellenes oldalon, a villamosmegállónál lévő televíziós dobogóról is rögzíthették, közvetíthették a stábok. A vízágyú őket is eltalálhatta, de a színpad melletti állványokat fel is döntötték. A későbbi, esti órákról szóló információk szerint (N.I.) a Szállóval szembeni Burger King-be is bemenekültek néhányan. Itt akkor már nyugodtan üldögéltek az emberek, de a berontó - puskával érkező - rendőrök mindenkit kikergettek, kirugdostak, kidobáltak. Közben a személyzet kérdéseire durva szavakkal válaszoltak: "Fogd be a pofád, te büdös kurva!" - és hasonlókkal. Késő este 23 óra 22 perckor történt (N.I.), hogy az Erzsébet körút 16. számú ház elől egy összevert amerikai állampolgárt szállított el egy mentőautó. Rendszáma: MA 0029. (Tanúsíthatja még: B. A. házmester). Egy másik esetben - ekkor Tőkés László is jelen volt - egy olyan sebesült fiút szállítottak el, akinek néhány ujja hiányozott.

A Kossuth Lajos utcán lévő tömeget lassan, órákon keresztül az Erzsébet híd felé tolta a rendőrség. Két oszlatás között Ria-ria Hungaria kiálltással állt a helyén a főleg fiatalokból álló tömeg. (F.E.) A hídon egy néhány száz fõs csoport maradt, akik építési anyagokból barikádot emeltek a híd feljárata előtt. Ezeket a fejleményeket a televíziós társaságok élő, egyenes adásban közvetítették, az Árpád Hír Tv pedig végig rögzítette a Magyarok Világszövetségének erkélyéről. Ennek a csoportnak feloszlatására éjjel 2 óra után került sor.*

( … )

Több mint három év telt el a forradalmunk óta. Egymástól menekülő, olykor megmenekülő emberek élik  lakótelepi életüket. A családi estéket az imadoboz előtt töltik, ki-ki nézi a maga televízióját. Az eseményeket mindenki kedvére magyarázza, magyaráztatja, és ma már nemhogy összejáró szomszédok, de lassan összejáró családok sincsenek. Azt a hétfőt mindenki másképp tudja, csúnya, szörnyű sőt egyesek durva képekről számolnak be. Mert mindenki másképp látta. Tudják, hogy a csőcselék nekiesett a rendőröknek, tudják, hogy a szegény Fideszre ugrott rá Gyurcsány, tudják, hogy Gör(g)ényi műveleti területén átgázolt Zsanett, de nem hiszik, hogy bármi történt volna… Olyan hihetetlen, a hazúgság mégis olyan hihető! Tökéletes… És minden olyan, olyan szörnyű volt! Mint a filmeken!

 

Mi, akik ott voltunk, már reggel a Nádor utcában, mi, akik félve hallgattuk Wittner Marikát a Corvinban, mi, akik láttuk, amint a nemzeti lobogót rendőrök tapossák, mi, akik ott voltunk és láttuk ahogy a buszokon rendőr ruhába bújtatott négereket hordoztak a városon át, mi, akik kékre föstött ruháinkat félve dugdostuk és égettük egy télen át… akik éreztük a könnygázt, a gumilövedék süvítését, a kardlap dörejét a vállunkon…

Mi ülünk az asztalnál… Este beszélgetünk. Nincs televíziónk. Családi estéken egymás történeteit hallgatjuk… Mint nagyapám és nagyanyám. Szeretetben élünk.

Nincs más akivel megoszthatnánk az emlékeket, a fájdalmunkat. Magunkban hordjuk az igét.

 

És tudjuk, hogy 2010.március 15. hétfőre esik… Vajon a kordonok kit fognak elválasztani, kitől? Kik lesznek a provokatőrök?  És április 12-én – hétfőn – lesz-e … felszabadúlás ?

 

*Részlet: Büntető feljelentés dr. Papp Lajos szívsebész professzor rendőri bántalmazása miatt